<$BlogRSDUrl$>
Google

csütörtök, május 19, 2005

Honey, I'm home.

reggel szépen felkeltem, aztán rájöttem hamar, h rosszul számoltam ki az időt, és igen csak sietősre kell venni a lépést, mert különben elkések. vizsga előtt egy órával indultunk, de még az eső ellenére is odaértünk, kezdés előtt húsz perccel. (általában 1 és 1/4 óra az út.) kint találkoztam egy osztálytárssal, együtt megkerestük a többieket. közben láttam egy szolidan előbukkanó hamvas hasat, majd a gazdája helyes, mosolyogós arcát, és végül egy kívánatos, szép kerek popsit. de sajnos nem igazán élvezhettem a látványt, mert mennük kellett megkeresni a termünket, ami az iskola másik végén volt, véletlenül se ott, ahol azok vannak, akik tudnának segíteni, vagy ahol a rendes dolgok vannak. keresgélés közben megtaláltuk a többieket, és az etikatanár nénit, aki közölte, h nem lettek olyan jók a magyar írásbelik, de próbálja feljavítani őket, ahogy tudja. mi természetesen megköszöntük neki. szóval elmentünk a nyúlon túl, ahol a kurta farkú malac kúr, majd be a székely kapun, a cickányfarknyi terembe. az történt ami várható volt: szarfos gépek, lassúak, mint állat, az enyémben ráadásul a hűtőventi is szar volt, végig zizegett, annyira, h egy óra után már bele is fájdult a fejem. az lején már elkezdődött a móka: a gépeket a vizsgához újratelepítették, eltávolítottak róla mindent, ami szerintük nem kell (ellenben nekünk hasznos lenne, pl. programok közül lehetne választani). ennek folyományaként ma reggel kérték a programok a regisztrációt, ami miatt 20 perccel később kezdhettünk neki. gratulálok.. a feladatokat legjobb tudásom szerint próbáltam megcsinálni, de a hiányos oktatás miatt nem tudtam mindet. volt, amit simán megcsináltam, kisujjból (hogyne, ez a munkám, már jó hogy értek hozzá), de volt, amihez alig tudtam hozzászagolni. az eléggé lassított, h két olyan közé ültem be, akik még nálam is hülyébbek, és az egyikük a számítógépekhez nem ért, a másik meg ara nem volt képes, hogy a feladatot értelmezze. persze ha az ember nem segít, akkor meg fel vannak háborodva. mindegy, az a lényeg, h görbüljön. a végén, amikor beadtam mindent, akkor a tanárnő észrevette, h nálam volt egy dvd, amit az egyik srác hozott nekem. teljesen kikelt magából, h mi lesz, ha észreveszik, ennek nem is szabadna itt lennie, ebbe belebukhatunk blablabla. hiába magyaráztam, h ezen film van, köze nincs a feladatokhoz, nem nagyon hatotta meg. inkább eljöttem, aztán otthagytam a picsába. anyám kitalálta, h menjünk be nagyanyámhoz. igazán nem zavart, csak mondtam, h magnumot szeretném megnézni. itthon. hát persze, h elpepecselte az időt, és nem tudtam megnézni. majd holnap reggel. annyira szeretem, h az ő dolgai mindig fontosak, de az enyémek sose. szóval bementünk, még mindig esőben, iszonyat hosszú sor állt, az amúgy félórás, vagy várakozással együtt háromnegyedórás utat másfél alatt tettük meg. legalább gyakorolhattam a kuplungolást. nagyim szépen megebédeltetett (, pedig nem kellett volna), meg kaptam tőle marcipános csokit. utána hazajöttünk, azóta meg itt didergek. szóval elég szar nap volt, szinte annyi időt vezettem, mint amennyit érettségiztem. most meg megyek, és kiteregtem a ká-beleket a budi végébe, lemosom a buszom és megetetem a hattyúkat.

This page is powered by Blogger. Isn't yours?

Google
 
Web rocko-.blogspot.com